1039 Budapest, Pozsonyi utca 32.  

Vass Adrien

Vass Adrien

Masszázs terapeuta

Bemutatkozás:

Fiatal korom óta igyekszem figyelni a magam és családom egészségére, ez mindig fontos volt számomra. Korábban marketingkommunikáció és reklám területen dolgoztam, ám a gyermekeim születésével nagyban változott az életem és a látásmódom. Azt hiszem, a szülői felelősség, önmagam mélyebb megismerése, a gyógyító technikák, az alternatív lehetőségek tanulmányozása, megtapasztalása fordított a segítő, gyógyító út felé. A hagyományos kínai orvoslás területén végzett tanulmányaim során vált világossá számomra, hogy az emberi test milyen csodálatos egység! A holisztikus szemlélet lényege, hogy „az emberi test egységes és összekapcsolódik a természettel. Az emberi test szerves egység, minden egyes alkatrésze összefügg egymással, szerkezeti szempontból szét nem választható. Az emberben a testi, szellemi, érzelmi tényezők szoros egységben és kölcsönhatásban működnek. Az egyik tényező változása kihat a másik kettőre, befolyásolja, módosítja azokat.”

Tanulmányaim során a lelki és érzelmi traumák, történések fizikai testre gyakorolt hatásaiba is volt alkalmam betekinteni, melyek nem hagyhatók figyelmen kívül egy-egy probléma kezelése során. Ezeket épp úgy lehet és kell kezelni, mint a testi tüneteket, hiszen ezek feloldása nélkül nem várható teljes javulás, gyógyulás

Fontosnak tartom a hozzám fordulók figyelmét felhívni arra, hogy az életünknek, a történéseknek, és a testünkben zajló folyamatoknak nem csupán külső szemlélői és elszenvedői vagyunk. Felelősek vagyunk saját magunkért és sokat tehetünk azért, hogy javuljon az állapotunk. Fontos megérteni, hogy a test képes gyógyítani magát! Ennek alapja az egészségtudatos életvitel, a testi-lelki harmóniára való törekvés. Sokkal egyszerűbb az egészséget fenntartani, mint a betegséget kezelni! Az elmúlt időszakban az alábbi területeken végeztem tanulmányokat: Hagyományos kínai orvoslás, Természetgyógyászat, Akupresszúra, Füladdiktológia, Tuina – kínai masszázsterápia, Reflexológia, Lágy-csontkovácsolás, Kinezio-Tape technika, Hipnózis, Reiki, Szivárvány energia gyógyászat, Biologika, Recall Healing

Jelenleg masszázsterápiákat végzek. A páciens állapotára szabott kezelést tartom a leghatékonyabbnak. A masszázsterápiák során a kínai Tui-na masszázs, az akupresszúra, a reflexológia fogásait alkalmazom a kínai gyógyászat alapelvei szerint, kombinálva a köpölyözés, az ízületi kimozgatás és ín-izompálya kezelés (inazás) módszereivel. Az izom és ízületi fájdalmak, sérülések, ízületi korrekciók esetén kinezio-tape ragasztást végzek.

Szeretettel várom!

Az árakról szíveskedjen telefonon érdeklődni!
Bankkártyás fizetésre van lehetőség!




Bejelentkezés és további információk:

Vass Adrien

Masszázs terapeuta

Vass Adrien

+36-20-282-3100

Copyright 2024. Gabriel Medical Studio

1039 Budapest, Pozsonyi utca 32